A képviselõ által benyújtott irományok
|
Semjén Zsolt (KDNP) - Országos lista 1962. augusztus 8-án született Budapesten. Fölmenõi a történelmi középosztályhoz tartoztak, mind szellemiségben, mind anyagi javakban. Nagyapja, Semjén Viktor Gyékényes állomásfõnöke, nagyanyja somogyi malomtulajdonos leánya volt. A már özvegy anyai nagyanyja a második világháború után menekült gyermekeivel együtt Erdélybõl Magyarországra. A határátlépéskor a román hatóságok elfogták, bebörtönözték, a család vagyonát elkobozták. Édesapja, Semjén Miklós (1929) Budapest II. kerületében fõorvos. Édesanyja, Niklász Erzsébet (1932) nyugdíjas röntgenasszisztens. Testvére, György (1951) matematikus, Stockholmban él. 1988-ban nõsült, felesége, Menus Gabriella középiskolai énektanári és karvezetõi, valamint egyházzenész-oklevelet szerzett a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán, a budapesti Szent István Gimnázium tanára. Három gyermekük született, Emese Borbála (1991), Botond Benedek (1994) és Álmos Ágoston (1996). Általános és középiskolai tanulmányait a fõvárosban végezte, 1981-ben érettségizett a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1981 és 1984 között a budapesti Kisipari Termeltetõ Vállalatnál dolgozott mint hivatalsegéd. 1984 és 1990 között civil hallgatóként a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián tanult, teológusként végzett. 1989-ben megszerezte a baccalaureatus, 1990-ben a licentiatus, 1991-ben a laureatus tudományos fokozatot, mindhármat summa cum laude minõsítéssel, 1997-ben PhD-t kapott. Ezzel párhuzamosan az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szociológia szakára is beiratkozott, ahol 1992-ben kapott oklevelet. Felsõfokú tanulmányai befejeztével az Országgyûlés Hivatala alkalmazta, mb. fõosztályvezetõként a KDNP-frakció hivatalvezetõje, frakciótitkára és szóvivõje volt. Közben 1993 folyamán Belgiumban, a leuveni Jesuita Collegium Hungaricumban teológiai és társadalomtudományi kutatásokat folytatott. 1994-ben a ELTE Állam- és Jogtudományi Karának a hallgatója volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia szakán tanít, 1996-tól c. egyetemi docens. Teológiaprofesszori ösztönzésére kezdett behatóbban foglalkozni társadalombölcseleti kérdésekkel. Meghatározóan hatottak gondolkodására a 19-20. századi pápai szociális enciklikák. Egyházi, vallásszociológiai és politikai témájú cikkeket írt. Belépett a Márton Áron Társaságba, majd az elsõ alapító tagok között, 1989. március 10-én a Kereszténydemokrata Néppártba. Az 1990. évi országgyûlési választásokon Budapest 1. sz. (I-II. ker.) választókerületében indult, az elsõ fordulóban az ötödik helyen végzett, és sem a fõvárosi területi (5.), sem az országos (17.) listán nem jutott mandátumhoz. Folyamatosan töltött be különbözõ országos és helyi párttisztségeket: 1990-ben országos elnökségi tag, az Országos Fegyelmi és Etikai Bizottság elnöke, az Országos Intézõbizottság tagja, valamint a II. kerületi KDNP- szervezet elnöke. Ez utóbbi megbízatásáról azt követõen mondott le, hogy 1990 szeptemberében az MDF-FKGP-KDNP közös lista vezetõjeként Budapest II. kerületében önkormányzati képviselõvé választották. A kerületi képviselõ-testületben az Egészségügyi-szociális bizottság elnöke, valamint 1993 végéig, - az FKGP kiválásáig - az MDF-FKGP- KDNP-frakció vezetõje volt. 1997-tõl a KDNP országos alelnöke, tisztségeirõl - politikai okok miatt - 1997 õszén lemondott, párttagságát felfüggesztette. Számos közösségi és szakmai csoportosulásban is szerepet vállal: a Pázmány Péter Alapítvány elnöke, a Magyar Jacques Maritain Egyesület fõtitkára és a Magyar Szociológiai Társaság tagja. Egyházi munkájáért a Magyar Katolikus Püspöki Kar Konferenciájától 1994-ben megkapta a Pro Ecclesia Hungariae kitüntetést, karitatív szolgálatát 1996-ban - erdélyi egyházi felterjesztésre - a Népjóléti Minisztérium Pro Caritate éremmel ismerte el. 1977-ben a Pázmány Péter katolikus Egyetem Pázmány éremmel tüntette ki. Az 1994. évi országgyûlési választásokon ismét Budapest 1. sz. választókerületében indult, az elsõ fordulóban a negyedik helyen végzett. A budapesti listán harmadik volt, a KDNP országos listájának tizenharmadik helyérõl került be a parlamentbe, s annak egyik jegyzõje lett. 1996. április 15-ig az Országgyûlés Szociális és egészségügyi állandó bizottságában, ezen belül az értelmi fogyatékosokat segítõ érdekvédelmi szervezetek támogatását elosztó ideiglenes albizottságban dolgozott. A KDNP-frakció szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és emberi jogi munkacsoportjának a vezetõje, e minõségében frakcióvezetõ-helyettes volt. A KDNP frakció megszünése következtében független képviselõvé vált, azt követõen belépett az MDF frakcióba. 1997-tõl az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja. Az IPU magyar csoportja magyar-brit, magyar-japán, magyar-moldáviai és magyar-thaiföldi baráti tagozatának a tagja. Hivatali címe: Parlament, félemelet 61-62. szoba; Képviselõi Irodaház, 478. szoba. Lezárva: 1997. december 31.