A képviselõ által benyújtott irományok
|
Salamon László (Fidesz-MPP) - MDF országos lista 1947. december 25-én született Budapesten, katolikus polgári értelmiségi családban, szülei egyedüli gyermekeként. Édesapja, Salamon László (1901-1985) vegyész. 1949-ben történt elbocsátásáig textilszakértõként a fõváros szolgálatában állt, majd a Fõvárosi Csatornázási Mûveknél, késõbb - 1965-ben történt nyugdíjazásáig - a Mélyéptervnél dolgozott. Édesanyja, Horgos Erzsébet (1920-1985) paraszti gyökerû vállalkozócsalád leszármazottja. 1961-ig a családi háztartást vezette, majd a Budapesti Hõerõmû Vállalat adminisztrátora volt. 1978-ban kötött házasságot, felesége Somogyi Zsuzsanna kozmetikus. Leányuk, Dorottya 1986-ban született. Gyermek- és ifjúkora színtere Kõbánya volt, itt teltek az általános iskola évei, s itt járt középiskolába, az I. László Gimnáziumba, ahol 1966-ban érettségizett. Ezt követõen 1966-1967-ben mint elõfelvételt nyert egyetemista sorkatonai szolgálatot teljesített Kalocsán. 1967-tõl az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult. 1969-1972-ben a kar államigazgatási jogi tanszékén demonstrátor volt. 1972- ben szerezte meg jogi diplomáját. Alap- és középfokú iskolás évei alatt kilenc éven át zenei képzésben is részesült. A zenével való kapcsolata - tagja az ELTE Bartók Béla Egyetemi Énekkarának - a késõbbiekben is töretlen maradt. Egyetemi tanulmányait követõen 1972-tõl a Budapesti 24. sz. Ügyvédi Munkaközösségben ügyvédjelölt, majd az ügyvédi szakvizsga után, 1974-tõl ugyanitt ügyvéd. 1980 és 1990 között a munkaközösség helyettes vezetõje volt. 1990 õszétõl ügyvédi mûködését szünetelteti. A rendszerváltás idõszakában kapcsolódott be a közéletbe, a nemzeti, demokratikus, tradicionális és keresztény értékek iránti elkötelezettség jegyében. Az ellenzéki megmozdulásoknak, rendezvényeknek 1988-ban vált aktív résztvevõjévé. 1989 márciusától a Magyar Demokrata Fórum tagja. 1989 májusában a Budapest III. kerületi szervezet vezetõségi tagjává választották, mely megbízatása 1990 novemberéig tartott. 1989 nyarán az MDF- delegáció szakértõjeként részt vett a háromoldalú politikai egyeztetõ tárgyalásokon. 1989 végétõl 1990. decemberig az MDF Országos Elnöksége melletti jogi szakértõk egyike. Az MDF kereszténydemokrata körének alapító tagja. 1993-1994-ben az MDF Országos Választmányának, valamint 1994. február és október között az MDF Országos Elnökségének (1994. június-október között az elnökségen belüli ideiglenes ügyvezetõ elnökségnek) a tagja. Az 1995-ben újraválasztott MDF Országos Választmány tagja. Az 1990. évi országgyûlési választásokon az MDF országos listájáról országgyûlési képviselõvé választották. Az 1990-1994-es ciklusban az Országgyûlés alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi állandó bizottságának az elnöke, az MDF parlamenti képviselõcsoportja elnökségének a tagja. Egyike volt a parlamenti ciklus legaktívabb képviselõinek. Jelentõs szerepet játszott több lényeges állásfoglalás, valamint számos törvény (többek között az 1990. évi alkotmánymódosítások, a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezésérõl szóló törvény, a Budapesten élõ képviselõ számára különösen fontos lakástörvény és a fõvárosi törvény) megalkotásában. Aktív részvételt vállalt a médiatörvény elfogadását szolgáló hosszas törvényalkotói munkában is, mely végül a politikai csatározások következtében kudarcba fulladt. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Pest megye 3. sz., Dunakeszi központú választókerületében a második fordulóban 22,50 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végzett, az MDF országos listájáról (10.) szerzett ismét mandátumot. 1994. június 28. és 1996. március 11. között az Országgyûlés alelnöke. 1996. március 11-ig az Országgyûlés alkotmány-elõkészítõ állandó bizottságának a tagjaként részt vett a demokratikus jogállami berendezkedésünket kialakító alkotmányfejlõdés eredményeit integráló új alkotmány kidolgozásában. Az alkotmány-elõkészítõ bizottságon belül részt vett a bizottság ügyrendjét elõkészítõ albizottság munkájában is. A két országgyûlési ciklusban két önálló törvényjavaslatát is (a választójogi törvény módosításáról, illetve a lakástörvény módosításáról) elfogadta az Országgyûlés. 1996. március 11-tõl 1996. december 10-ig független képviselõ volt, azóta a Fidesz- MPP-frakció tagjaként folytatja képviselõi munkáját. 1997. január 1-jétõl újra bekecsolódott az alkotmány- elõkészítõ állandó bizottság munkájába. 1994-tõl a Magyar Jacques Maritain Egyesület, 1995-tõl a Szent László Társulat elnöke. Tagja még a békásmegyeri Boldog Özséb plébánia egyházközségi képviselõ- testületének (1987), a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (1989), alapító tagja a Nemzeti Alapítványnak (1990) és a Népfõiskolai Kamarának (1991), tagja továbbá a Budapest Társaságnak (1992), a római székhelyû Ius Primi Viri Emberi Jogi Oktatás Évtizede Állandó Bizottságnak (1994), az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság elnökségének (1996). Tiszteletbeli tagja a Szabadmûvelõdési Szövetségnek (1991). A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának státuson kívüli oktatója (1995). Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 441. szoba. Lezárva: 1997. január 1.