A képviselõ által benyújtott irományok
|
Isépy Tamás (KDNP) - Országos lista 1924. március 20-án született a Csehszlovákiához került Zemplén vármegyei Barancson (ma: Zemplinsky Branc, Szlovákia). Édesapja, Isépy László (1895-1960) jogtudományi egyetemet végzett, a család 1932. évi áttelepüléséig középbirtokának igazgatásával foglalkozott. 1932 után Diósgyõr nagyközség anyakönyvvezetõje volt. Bár politikai pártnak nem volt tagja, 1946-ban B-listázták, ezt követõen nyugdíjazásáig a Miskolci Sütõipari Vállalat pénztárosa. Édesanyja, Pilissy Klára (1898-1971) tanítóképzõt végzett. Elõbb a családi háztartást vezette, késõbb a Miskolci Városi Kórház rendelõintézetében volt asszisztens. Testvére, József (1927) kereskedelmi dolgozó. Feleségével, Dadányi Máriával kitelepítése alatt, a Hortobágyon ismerkedett meg, 1955-ben kötöttek házasságot. Három leányuk született, Eszter (1956) ügyvéd, Zsuzsanna (1959) kisvállalkozó az USA-ban, Mária (1964) általános iskolai tanító. Felesége 1990-ben meghalt, azóta Mária lányával Budapesten lakik. Az elemit Barancson és Miskolcon, középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, 1942-ben érettségizett a Fráter György Fõgimnáziumban. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett jogi doktori oklevelet. Az egyetemen Kuncz Ödön szemináriumában dolgozott, doktori munkáját Szövetkezetek és álszövetkezetek címmel készítette. 1946-tól három éven át ügyvédjelölt, majd 1950-ben ügyvédi szakvizsgát tett. 1950-1955 között másfél év megszakítással magánügyvéd Miskolcon. 1955-tõl harmincöt éven keresztül a Miskolci 3. sz. Ügyvédi Munkaközösségben tevékenykedett, szinte kizárólag polgári ügyekkel foglalkozott. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnökségének tagjaként az oktatási bizottság vezetõje volt. 1990. május 24-tõl a Horn-kormány megalakulásáig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Az állami elõvásárlási jog vitás kérdéseirõl szakcikke jelent meg a Magyar Jogban, önéletrajzi visszaemlékezéseit a Hitel címû folyóirat közölte. Esetenként apróbb írásai jelentek meg a megyei lapokban, korábban néhány tanulmányát a miskolci irodalmi folyóiratok közölték. 1990 és 1994 között a Jogi Szakvizsgabizottság elnöke. Több ízben vett részt és tartott elõadást nemzetközi tanácskozásokon, valamint fõleg jogalkotással és jogalkalmazással foglalkozó hazai konferenciákon. Családja a felekezeti békés együttélés példája, mert édesapja évekig református presbiter volt, édesanyja hívõ katolikus, míg sógora, Dadányi Miklós a magyarországi ortodox egyház világi elnöke. Õ maga az 1970-es évek végétõl Budapestre költözéséig a miskolci római katolikus Szent Anna Egyházközség világi elnöke. 1952. június 25-én - mivel korábban politikai ügyekben is védett - mint "fasiszta ügyvéd"-et és "osztályidegen"-t Hortobágy- Borsóstanyára telepítették ki. Csak 1953. októberben térhetett vissza Miskolcra. 1958-ban "felülvizsgálat" címén kizárták az Ügyvédi Kamarából, de fellebbezése után a határozatot megsemmisítették. 1989. októberben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba. Az 1990. évi országgyûlési választásokon a KDNP jelöltjeként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. sz., Miskolc központú választókerületben indult, az elsõ fordulóban negyedik lett, a parlamentbe a párt megyei listavezetõjeként került be. 1990. május 3-tól államtitkári kinevezéséig az Országgyûlés választási és mandátumvizsgáló különbizottságának az alelnöke volt. Képviselõként a kormányprogram 1990. május 23-i vitájában és a kárpótlási törvényjavaslat 1991. március 4-i vitájában szólalt föl. Részt vett a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére alakult egyeztetõ bizottság, az Államháztartási Racionalizálási Bizottság, valamint az Országos Zsidó Helyreállítási Alap mûködtetésérõl, a kárpótlás módjáról és mértékérõl tárgyaló kormánybizottság munkájában. A Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és az Új Magyarország hasábjain ismertette a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról, a kárpótlásról, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl, a közjegyzõkrõl, a szövetkezetekrõl, a bíróságokról, az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról, valamint a csõdeljárásról szóló törvényeket, a Bírósági Tudósítások - Ítélet címû folyóiratban tanulmánya jelent meg az állampolgári jogok biztosáról. Írásai válogatott gyûjteményét Rendszerváltozás, politika, jog címmel 1993 októberében a KDNP parlamenti frakciója jelentette meg. 1992-ben a 34. Magyar Pax Romana Kongresszuson Az állam és az egyház kapcsolatrendszerének jogkérdései címmel tartott elõadást. 1992-ben az Igazságügyi Minisztérium által Két év után címmel kiadott kötet összeállítója és szerkesztõje. Az 1994. évi országgyûlési választásokon a KDNP országos listájának tizennegyedik helyérõl szerzett mandátumot. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottság alelnöke, az ellenõrzési albizottság elnöke, valamint az alkotmány-elõkészítõ állandó bizottság tagja. Részt vesz az Állami Számvevõszék elnökének jelölését szolgáló eseti bizottság munkájában is. 1995. február 20-tól a KDNP-frakció vezetõje. A frakció jogi és önkormányzati munkacsoportjának tevékenységében vesz részt. Az IPU magyar csoportja magyar-francia baráti tagozatának az alelnöke, a magyar-belga és a magyar-kanadai tagozat tagja. A Frankofon Képviselõk Nemzetközi Közgyûlésében társult tagként delegált magyar küldöttség tagja. Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 400. szoba. Lezárva: 1996. december 20.