Halda Alíz
Email: nincsA képviselõ által benyújtott irományok
 |
|
Életrajz
Halda Aliz (SZDSZ) - Országos lista 1928. április 5-én született Kürtön (ma: Strekov, Szlovákia). Édesapja, Halda Ernõ (1912-1945) szabó, a második világháború alatt egy érsekújvári szövetkezetben dolgozott mint szabász. 1945-ben, Érsekújvár elfoglalásakor vesztette életét, aknaszilánk érte. Édesanyja, Lenner Gizella (1908-1930) varrónõ volt. 1930- ban tüdõbajban halt meg. Féltestvére, Kázmér (1940) az Amerikai Egyesült Államokban él, vállalkozó. Férjétõl, Fekete Sándor újságírótól 1952-ben elvált. Az általános iskolát Érsekújváron végezte. Ezután négy évig az érsekújvári Szent Katalin Gimnáziumban tanult, majd Budapesten, kereskedelmi iskolában végzett el két évet. Amikor a front 1944-ben elérte a fõvárost, édesapja visszavitte Érsekújvárra. A háború után árván maradva visszatért Budapestre. 1945-1946-ban csomagolónõként dolgozott a Stühmer Gyárban, majd szövõnõ volt a Goldberger Gyárban. Munka mellett, a kereskedelmi második évét befejezve, gyors- és gépíró szakképesítést szerzett, s beiratkozott a Színmûvészeti Akadémia esti színészképzõ tanfolyamára, ahol két évet végzett el. A következõ évben felvették az akadémia nappali tagozatára, s bekerült a Gobbi Hilda által létrehozott Horváth Árpád Kollégiumba. 1949-ben - miután úgy érezte, a színészi pálya nem neki való - otthagyta a fõiskolát. A Nemzeti Színház könyvtárosaként dolgozott egy évig, majd 1950. júliustól a Magyar Rádió irodalmi osztályának a munkatársa lett, öt évig szerkesztõként dolgozott. 1953-ban felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakára, amelyet esti, illetve levelezõ tagozaton végzett el, 1958-ban szerzett magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát. A háború után, fõleg kollégistaéveitõl kezdve a politika meghatározó volt életében. A Nékosz és a Magyar Kommunista Párt programjának hatására 1947-ben belépett a pártba. 1953-ban a Nagy Imre által meghirdetett program mellé állt, s álláspontjához a miniszterelnök leváltása után is hû maradt. Ezért 1955 decemberében egy "tisztogatási hullám" keretében politikai alkalmatlanság címén eltávolították a rádióból. 1956 januárjától titkárnõként dolgozott a Temaforgnál. 1956. szeptemberben a MÚOSZ rehabilitációs bizottsága az õ ügyével is foglalkozott, és visszahelyezték korábbi állásába. 1955. februárban ismerte meg Gimes Miklós újságírót, kapcsolatuk ez év nyarán kezdõdött. Az 1956-os forradalomban társával együtt vett részt, az elsõ napokat leszámítva mindvégig a Parlamentben volt. November 3-án tért haza. A rádióba újra csak Gimes Miklós letartóztatása után ment be. 1957. márciusban ismét eltávolították munkahelyérõl. Ennek valódi oka 1956-os magatartása és Gimes Miklóshoz fûzõdõ kapcsolata volt, az elbocsátást azonban racionalizálással indokolták. Ettõl kezdve öt évig gyakorlatilag nem kapott állást - kulturális munkaterületre többszöri kísérlete ellenére soha nem engedték vissza -, alkalmi munkákból élt, így 1958-ban néhány hónapig a Frekvencia Kisszövetkezetnél, 1959-1960-ban a Szerzõi Jogvédõ Hivatalnál volt gépírónõ. 1962. augusztustól 1983. szeptemberig, nyugdíjba vonulásáig a Fényes Elek Szakközépiskolai Kollégium igazgatója volt. Gimes Miklóst rendszeresen látogatta a börtönben; a Nagy Imre-perben történt elítélése és kivégzése után kitartóan próbálta kideríteni, hogy hol temették el. Ezzel kapcsolatban hosszú levelezést folytatott az illetékes szervekkel, a levélváltás késõbb megjelent a Beszélõben. Barátai az úgynevezett ötvenhatosokból kerültek ki, s a kezdetektõl szoros kapcsolat fûzte a demokratikus ellenzékhez. A Bibó-emlékkönyv szerkesztõbizottsága - amelynek tagja volt - lakásán tartotta üléseit. Mindvégig szerepelt a Napló szerzõi közt. Az 1988 tavaszán megalakult Történelmi Igazságtétel Bizottságnak kezdettõl vezetõségi tagja, õ olvasta fel az alapító nyilatkozatot Párizsban, a Père Lachaise temetõben az '56-os forradalom mártírjainak emléket állító jelképes sír avatásakor. 1990. szeptemberben lemondott TIB-vezetõségi tagságáról. Alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének. Az 1990. évi országgyûlési választásokon felkerült az SZDSZ országos listájára (91.), 1991. február 25-én lett képviselõ, miután megkapta a Kádár Iván lemondása miatt megürült mandátumot. 1992. február 18-tól az Országgyûlés mentelmi és összeférhetetlenségi különbizottsága tagja, 1992. október 13-tól az átszervezett mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló különbizottságban dolgozott. 1992. október 20-tól a környezetvédelmi állandó bizottságnak is tagja lett. Az SZDSZ-frakcióban az etikai és jószolgálati bizottság munkájában vett részt. 1991-tõl 1994-ig a József Attila Alapítvány kuratóriumának tagja, a tehetségeket támogató szekcióban dolgozott. Az 1994. évi országgyûlési választásokon pártja országos listájának harmincharmadik helyérõl szerzett mandátumot. Az Országgyûlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottságának, ezen belül az ellenõrzési albizottságnak a munkájában vesz részt. Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 713. szoba. Lezárva: 1996. december 20.